Ha valaki értette az előző bejegyzést, ha tapasztalt már hasonlót, akkor ezek szerint még nem találta meg azt az életformát, még inkább gondolatkört, lelkiállapotot, ami boldoggá teszi.
Jó eséllyel nem is gondolja, hogy az egymásra rétegzett felelősségek, szerződéses kötelezettségek és szerepek között lenne akárcsak választása a saját életformáját illetően. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne sikeres vállalkozóként, szülőként vagy bármilyen más értelemben. Csak azt, hogy a fokozott napi tempó mellett, hiába múlt el 35 vagy épp 65 év, még nem derült ki, mi teszi igazán boldoggá, valami még mindig hiányzik. Persze el lehet menni szerzetesnek Katmanduba, vagy juhokat tenyészteni egy alföldi tanyára, de ezekkel a hirtelen váltásokkal sincsenek mindig jó tapasztalatok, nem is beszélve arról, mennyi konfliktust és fájdalmat okoz épp azoknak, akikre eddig az energiáinkat áldoztuk.
Sokan erre a hiányra, erre a megmagyarázhatatlan keserűségre hajtóerőként tekintenek, és dühükben megduplázzák az éves bevételt, elkezdenek ultrákat futni vagy felmásznak az Everestre! Bármilyen célt elérhetünk ezen az úton, érezni nem fogunk semmi változást, mert az, ha a megszokott irányban kétszer akkorát lépünk, még nem old meg semmit.
A következő bejegyzésünkben már tényleg eláruljuk a javaslatunkat, amely kisebb rizikóval jár, mint egy 180 fokos fordulat.