Ismert közgazdászok az ágazat alacsony munkaerő- és energiahatékonyságát jelölik meg a globális összevetésben is magas hazai élelmiszer-infláció egyik fő okaként. Nyilvánvaló, hogy ez a hatékonyság más szektorokban sem elég magas. Felmérések szerint a magyar munkaerő 40-50, de akár 60%-kal kevesebb értéket állít elő azonos munkakörben, egységnyi idő alatt, azonos technológiával.
A gond nem az emberekkel van, hiszen ugyanaz a személy egy német cégnél akár másnap kétszer olyan hasznossá válik. Ez döbbenetesen nagy különbség, de egyben lehetőség is: ez a magyar gazdaság és a hazai vállalkozások felzárkózásának legnagyobb tartaléka, egyben a Helix egyik meghatározó tanácsadási területe is. Segítünk, hogy munkatársai hatékonyabbá váljanak, és jelen pillanatban talán nincs ennél jobb befektetés.
A hatékonyságot és annak növelését, mint a gazdasági élet talán legelcsépeltebb varázsigéjét, nagyjából azóta hajtogathatják, mióta a kézművesek manufaktúrákba tömörültek, de minden bizonnyal ez vezethetett már az első kőbalta megépítéséhez vagy az írás feltalálásához is. Önmagában a fogalom azonban csak annyit jelent, hogy egységnyi befektetéssel ‒ legyen az a tőke bármely formája az izomerőtől a pénzen át a kapcsolatokig ‒ mekkora eredményt tudunk produkálni, amely eredmény szintén sokféle lehet a célok függvényében. Persze, ha a hatékonyság nő, az szinte mindenkinek jó – és itt jön a „de”. Ahhoz, hogy bármi történjen e területen, nemcsak azt kell pontosan megfognunk, hogy miben szeretnénk hatékonyabbá válni, hanem azt is, hogyan.
És akkor vágjunk a közepébe: a magyarországi, globálisan is a legmagasabbak között jegyzett élelmiszerár-emelkedés kapcsán a legismertebb közgazdászok ‒ számos egyéb ok és jelenség mellett ‒ mind felsorolták a hazai élelmiszeripar alacsony energia- és munkaerő-hatékonyságát. A kettő valamelyest összefügg, de az első inkább technológiai kérdés, úgyhogy nézzük a másodikat.
Talán nem lesz meglepő, hogy ez az alacsony munkaerő-hatékonyság nemcsak az élelmiszeripart jellemzi itthon, hanem más ágazatokat is. Sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy ritka kivételektől eltekintve szinte az összes hazai tulajdonú vállalkozást, és ennek a ténynek a gazdaság és az életünk szinte minden vetületéhez köze van. Elsősorban ezért nem keresünk úgy, mint egy nyugat-európai dolgozó azonos munkakörben. Ezért van, hogy ugyanaz a magyar, ha kimegy, kint többet kap a munkájáért. Tehát nem (csak) arról van szó, hogy „bezzeg ott megbecsülik”, hanem arról, hogy ugyanabból az emberből a kinti cég a működése, kultúrája miatt „többet tud kihozni”. Kicsit úgy, ahogy például egy vaslemezből is lehet több vagy kevesebb ugyanakkora kört kivágni aszerint, hogy mennyire gazdaságosan helyezzük el a felületen. Ha pedig egy dolgozó egységnyi idő alatt több hasznot hoz, többet is kap(hat) belőle vissza.
Szintén a munkaerő hatékonysága a kulcsa annak is, miért versenyképesebb egyik vállalat, mint a másik, amikor ugyanazon technológiával, akár ugyanolyan gépekkel dolgoznak.
A fenti jelenség gyökerei szerteágazóak, ahogy a fejlődés eszköztára is, és mindkettő feltárására van hatékony módszertanunk. A cégvezetőnek „csak” annyit kell felismernie, hogy a munkaerő-hatékonyság fokozásában rejlő hatalmas potenciál adja a hazai gazdaság növekedési kilátásainak jelentős részét, ebben rejlenek a magyar gazdaság legfontosabb belső tartalékai. Ennek mozgósítása azonban, bár a kormányzat is vállalhat benne szerepet, mindenekelőtt az egyes magyar vállalkozások feladata és elsődleges érdeke. Nem mi ismertük fel ezt elsőként, de nem véletlen, hogy tanácsadói tevékenységünk fókuszában mind inkább ezek a feladatok állnak.