A tanácsadó éppúgy nem ad tanácsot a szó szoros értelmében, ahogy a kórházban a nővér sem a testvérünk. De akkor mit adunk?
Leginkább szakértelmet és kapacitást. Az ügyvédet (jogtanácsost, ugye) azért fizetik, mert ismeri a jogot, és ráér eljárni helyettünk mondjuk a bíróságon. A brókert (befektetési tanácsadó) azért, hogy ne nekünk kelljen egész nap árgus szemmel figyelni az árfolyamok változásait.
Nos, minket is azért fizetnek, hogy a megbízó helyett és érdekében egy adott szakterületen elvégezzük azt a munkát, amire neki se ideje, se kapacitása. Ilyen értelemben persze a megbízó nemcsak személy, hanem cég is lehet, sőt. Hogy is van ez?
Például új IT rendszert kell bevezetni, de nemcsak azt kellene eldönteni, hogy milyet és hogyan, de gondoskodni kellene a tényleges bevezetésről, a kollégák betanításáról stb. Mindezt úgy, hogy ne emésszen fel végtelen időt és pénzt.
Menedzselni kell egy egyszeri, de elhúzódó és összetett projektet, például alapvetően változik a működés módja, de nem szeretnénk elaprózódni, és beleragadni az ilyenkor szokásos csapdákba.
A menedzsment kitűzött egy vágyott célt, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy lehet odáig eljutni.
Sorolhatnánk, akár konkrét példákkal, hogy mikor van szükség ránk, de a helyzet szinte mindig ugyanaz: nem tanácsot adunk, tehát megmondjuk másnak, hogy hogyan csinálja, hanem odamegyünk, és megcsináljuk mások helyett azt, amit ők nem tudnak vagy akarnak. Ennek megvan az a kellemes hozadéka is, hogy a siker azé, aki megbízott minket – lám, milyen jól döntött, nemcsak gyorsabb lett a történet, de olcsóbb is – az esetleges kudarc pedig kizárólag a miénk – lenne, de az általunk használt módszertan már a tervezés fázisában, az első fillér elköltése előtt kizárja a kudarc lehetőségét, tehát részünkről ez a felállás is rendben van.