Egyesek kevés adatból is jó döntést hoznak, mások sokból sem. A szívre (vö. megérzés) hallgatni jó, de a szív nem ismeri a számokat. Másokra hallgatni is lehet jó, de a felelősség marad.
Ha egy döntés – maradjunk az üzleti döntéseknél – nem hordozna magában fontos de bizonytalan tényezőket, akkor nem kellene döntést hozni. Ki lehetne számolni, mi a jó lépés. Csakhogy egy adatcsomag jellemzően a legjobb előkészítés mellett is hiányzik, ez pedig a jövő – miközben dönteni is csak a jövőről kell. Amikor egy üzleti szituációban végül azt mondjuk: „rendben”, vagy „inkább nem”, van a fejünkben egy összetett jövőmodell a gazdaság, a társadalom és a releváns egyének jövőbeli viselkedéséről. Egy modell, amit a jelen információiból extrapolálunk, és aminek hatékonysága (egyéni képességeink mellett) ezért a jelenről szóló tudásunk pontosságától függ. Ha a rendelkezésre álló információk jelentős része is szubjektívum vagy következtetés, a döntés bizonytalansága meredeken nő.
Ha most valaki azt a fordulatot várja, hogy „de mi szerkesztettünk egy jövőbelátó gépet”, csalódni fog. Készült viszont egy „jelenbelátó gép”, amivel a „jellemzően”, „úgy gondolom”, „várhatóan” és „a megkérdezettek elmondása alapján” kezdetű premisszákat le tudjuk cserélni számokra, több területen. Ha úgy tetszik, visszaszorítjuk a korlátozott racionalitás határait. Bizonyos típusú üzleti döntéseknek ezzel olyan erős bázist tudunk biztosítani, amilyet korábban senki és soha. Adataink vannak arról, amit más csak becsülget. Minél nagyobb volumenű egy döntés, annál erősebb támpontokat tudunk adni, kicsit úgy, mint Asimov II. alapítványa.
Márpedig mi másról szól a vállalati tanácsadás, ha nem arról, hogy sziklaszilárd alapot adunk egy-egy fontos döntés meghozatalához?